A webkamerát a Cambridge egyetem, néhány pihentagyú dolgozója találta fel szimplán azért, hogy megtudja nézni, hogy a szomszéd szobában lévő kávéskanna kiürült-e már. Ezt a jelenetet a Hitman 2-ben is feldolgozták és a szóban forgó kávéskannát az Ebay-en 3350 dollárért adták el.
Az első hordozható számítógép az Osborne 1 volt és 11,8 kg-ot nyomott és 52 cm széles volt.
2006-ban Berlinben művészek egy csoportja megalkotta a Powerpoint Karaoke-t, ahol a vállalkozóknak nem énekelni kellett, hanem egy véletlenszerűen kiválasztott powerpoint slide-ról előadást tartani. (Ez ismerős, ugye? :) )
A napjainkban használt QWERTY kiosztás idősebb, mint gondolnánk: 135 évvel ezelőtt készítették el, hogy az akkoriban újradolgozott írógép új billentyűzetkiosztása legyen.
Az első Excel-tábla alapú szoftvert VisiCalc-nak hívták és megalkotásával együtt indult el a hobbi számítógépek üzleti alkalmazása is.
2009 augusztusában több mint 37 millió brit használta már az internetet. Ennyi emberrel 5.000-szer meg lehetne tölteni a Wembley Stadiont. A Világ más országaiban lévő internetezők száma pedig elérte London lakosságának kétszázszorosát. Az elmúlt 3 évben pedig ez a szám csaknem megduplázódott.
Ha 1 gigabájtnyi adatot A4-es papírokra nyomtatnánk és egymásra illetve egymás mellé tennénk, akkor az így keletkezett kocka mérete nagyjából megegyezne egy átlagos kétszintes családi ház méretével.
Az egeret 1964-ben találta fel Douglas Engelbart és a különlegessége az volt, hogy szinte az egész egér fából készült. A találmány sokáig pihent Douglas asztalán, mígnem a Macintosh fantáziát látott benne és gyakorlatilag ezzel az eszközzel vált igen népszerűvé.
Az első számítógépek közötti üzenetet 1969-ben küldte át Charley Kline programozó. Üröm az örömben, hogy csak az első két karaktert sikerült elküldenie, után a rendszer összeomlott. Manapság több mint 80 milliárd email cserél gazdát naponta - adatvesztés nélkül.
Az első számítógép csaknem 2,5 méter magas volt és 30 tonnát nyomott. Ezt mára sikerült 50 centiméter magasra és kb. 3 kg-ra redukálni.