Live IT - Ami a szívemen, az a gépemen

Ami a szívemen, az a gépemen

2013. szeptember 17. 14:33

Napi retró: Így jelentették be az iPhone-okat

TFS

Az elmúlt hét ismét az Apple hete volt - már ami a híreke illeti - hiszen bejelentésre került két "új" iPhone modell, az 5c és az 5S. Mivel ezekről már rengetegen írtak, ezért nem mennénk bele az újdonsült A7-es SoC-ról és M7-es segédprocesszor, vagy a régóta várt ujjlenyomat-olvasó rejtelmeibe, inkább arra gondoltunk, hogy megidézzük a múltat és megmutatjuk, hogy hogyan is mutatták be az ezeket megelőző hat modellt.


iPhone, eredeti változat, 2007. január 9.

Bizonyára sok alma-rajongónak szent ez a dátum, hiszen ekkor mutatták be először az Apple új üdvöskéjét: az iPhone-t. 480x320 pixel, 4 gigás háttértár, 128 megabyte RAM, 620 MHz-es processzor, 2 megapixeles, csak fotózásra képes kamera, 115×61×11,6 mm-es méret és 135 gramm és Google Maps integráció. Az iPhone és egy új trend születése. Az előadó pedig nem más természetesen, mint Steve Jobs. A modell gyártását 2008. július 11.-én állították le.

iPhone 3G, 2008. június 9.

Az elődhöz képest 3 grammal könnyebb lett, immár EDGE és HSPDA támogatást is kapott, a burkolatban az alumíniumot leváltotta az acél és ez a verzió már fehér színben is elérhető volt. A 4 GB-os verzió ebből már nem volt elérhető, csak a 8 és 16 GB-os, míg a RAM 128-ról 256 megabyte-ra ugrott. A modell gyártását 2010. június 4.-én állították le.

iPhone 3GS, 2009. június 8.

Gyorsan elillant az az egy év és Steve Jobs már itt bevezette az S toldalékot, aminek hála két év alatt sem sikerült kimozdulni a 3-as szám bűvköréből. Az új készülék az előző modellhez képest 2 grammal többet nyomott, a tárhely maximális mérete 16-ról 32 gigára ugrott és egy Cortex A8-as, 600 MHz-re lassított, egyébként 833 MHz-es órajelű processzor költözött bele. A fényképezőgép 3 mp-re növekedett és ez volt az első olyan iPhone modell, amivel már videót is lehetett készíteni (VGA felbontásban). A hardware mellett a szoftvert is folyamatosan frissítette a gyártó, és helyt kapott benne a hangvezérlés és az iránytű. A modell gyártását 2012. szeptember 12.-én állították le.

iPhone 4, 2010. június 7.

Végre elérkezett az idő arra, hogy eggyel feljebb ugorjon a verziószám, ami RAM duplázódást is hozott magával (512-re immár) és attól függetlenül, hogy 1 GHz-es processzor került bele (800 MHz-re lassítva) a készülék mérete lecsökkent 115,2x58,6x9,3 mm-re. A legtöbb technikai újítás ebben a készülékben volt megtalálható: itt volt először hát- és előlapi kamera (5 + 0,3 MP), megjelent a giroszkóp, és a 7,2 Mbit-es HSPDA támogatás is. A videókat ebben a modellben már 720p-s felbontásban lehetett rögzíteni és a sok újdonságtól függetlenül csak 2 grammal nőtt a tömege az előző iPhone-hoz képest. A bejelentés szomorú része pedig a szemmel láthatóan már igen rossz bőrben lévő Steve Jobs volt. A készülék gyártását 2011. október 4.-én állították le.

iPhone 4S, 2011. október 4.

Az immár hagyományoknak is nevezhető "számozást" tekintve a következő iPhone is megkapta az S utótagot, amit miatt néhányan úgy gondolták, hogy Steve Jobs-nak (S = Steve) dedikálták a készüléket, aki a bejelentés másnapján, október 5-én elhunyt. Ez volt az első olyan iPhone többek közt, amit nem Ő mutatott be. A 4S mérete az elődhöz képest nem változott, viszont 3 grammal "nehezebb" lett. Újdonsága volt az immár Siri alapon működő hangvezérlés és a HSPDA és 14,4 mpbs-es sávszélességre költözött.  A hátsó kamera felbontása 8 mp-re nőtt és képstabilizátort is kapott és immár 1080 px-es felbontásban is képes volt a videók rögzítésére 30 képkocka / másodperc mellett. Az előlapi kamera 0,3 mp felbontású maradt. Gyorsaságban is megtörtént a kívánt előrelépés a duplamagos processzornak hála és ez volt az első olyan iPhone, amit 64 gigabyte-os háttértárral is meg lehetett rendelni. A 32 és 64 GB-os verzió gyártását 2012. szeptember 12.-én állították le, de a 16 gigás változatot még napjainkban is gyártják.

iPhone 5, 2012. szeptember 12.

Az ötös verzióra nem kellett már egy évet sem várni és szinte máris bejelentették. A memóriája 1 GB-ra nőtt, a felbontása pedig az immár 4"-os kijelzőnek hála 1136 × 640 px-re duzzadt. A kamerákban nem történt ekkora előrelépés, a hátoldalon maradt a 8 megapixeles szenzor, az előlapi szenzor felbontása viszont 0,4 mp-szelt nőtt. A nagyobb kijelző nagyobb tokozást is kívánt, így lett az 5-ös modell 123,8x58,6x7,6 mm és bár a méret mondhatni jelentősen nőtt a súlyból sikerült lefaragni 28 grammot, így a készülék már csak 112 grammot nyomott. Ami említésre méltó változás az az, hogy ezek a készülékek már LTE támogatást is kaptak és az 5 GHz-es Wifi sávot is ki tudták használni. A készülék egyik újítása viszont kihúzta a gyufát: A lightning connector, mint új csatolófelület immár inkompatibilissá tette a régi iPhone-ok kábeleivel a készüléket. Az iPhone 5 gyártása jelenleg is töretlenül folyik és a statisztikákat figyelve még legalább 1 évig lesznek olyan szalagok, ahonnan ezek a telefonok fognak lekerülni.

Címkék: mobil,iphone

2013. szeptember 10. 13:37

A Facebook svédországi adatparkja - környezettudatosság felsőfokon

TFS

Lassan a végéhez közelít a Facebook új, európai adatparkjának építése, úgyhogy itt az ideje, hogy egy kicsit többet is megtudjunk arról az informatikai projectről, ami a technológiai vívmányokat úgy volt képes kompromisszumok nélkül megvalósítani, hogy közben a természeti összhangot is kiemelten figyelembe vette. Az adatközpontot a svédországi Lulea-ban kezdték építeni még 2011-ben, ami kb. 100 kilométer távolságra fekszik az északi sarkkörtől. Annak, hogy ezt a területet választották több oka is volt: egyrészt a hideg klíma tökéletes hűtésként funkcionál a szerverparknak, ami bődületes mennyiségű hőt termel, a másik vonzó tulajdonsága a területnek a helyi vízierőmű volt, ami kétszer annyi energiát képes előállítani, mint az egyik legnagyobbként számon tartott Hoover-gát (előzetes számítások szerint a parknak kb. 120 MW energiára lesz szüksége). A harmadik indok pedig az európai elhelyezkedés, melynek hála felgyorsulhatnak a Facebook response time-ok az Unió területén is.


facebooks_data_center_on_the_edge_of_the_arctic_circle_24.jpg

Az esetleges áramszünetre is felkészültek a mérnökök, ezért mindegyik blokk kapott egy-egy (összesen 14) diesel üzemű generátort, ami összesen 40 MW energiát tud összehozni, ha a körülmények úgy kívánják. A teljes terület egyébkén 28.000 négyzetméteren fekszik és a svéd klímának hála minden évben 8 hónapig tudja úgy hűteni magát, hogy ahhoz bármilyen erőforrást vagy echte klímaberendezést kellene használnia.

facebooks_data_center_on_the_edge_of_the_arctic_circle_10.jpg

facebooks_data_center_on_the_edge_of_the_arctic_circle_19.jpg

facebooks_data_center_on_the_edge_of_the_arctic_circle_13.jpg

Maga a módszer egyébként nem új keletű, a Google már régebben is sikerrel próbálkozott ilyen megoldásokkal, mikor 2009-ben egy régi papírgyárat vásárolt meg Finnországban és alakította adatparkká az ottani széljárást kihasználva hűtés gyanánt. Noha  a Facebook nem említett árat, a helyi hivatalos szervek kb. 760 millió dollárra (172 milliárd forintra) taksálják a beruházást, amire nagy szükség van, hiszen óránként több milliárd feltöltést, státuszváltást, kommentet és egyéb, Facebookos felhasználók által gyártott tartalmat kell kiszolgálniuk.

facebooks_data_center_on_the_edge_of_the_arctic_circle_05.jpg

facebooks_data_center_on_the_edge_of_the_arctic_circle_20.jpg

facebooks_data_center_on_the_edge_of_the_arctic_circle_01.jpg

A létesítményben persze nem csak szerverek és a stilszerűen hőn vágyott hűtés lesz, hanem irodák tömkelege is, amit a szerverekkel ellentétben fűteni kell majd. Az építők ezt a problémát is nagyon furfangosan oldották meg: a fűtésről a rackszekrények és szerverek fognak gondoskodni és az általuk termelt hőt fogják az irodákba vezetni.

facebooks_data_center_on_the_edge_of_the_arctic_circle_09.jpg

facebooks_data_center_on_the_edge_of_the_arctic_circle_06.jpg

facebooks_data_center_on_the_edge_of_the_arctic_circle_15.jpg

Mint láthatjuk a beruházás rendkívüli összegeket és több éves munkát emészt fel, de bízunk benne, hogy mindamellett, hogy anyagilag megtérül, a környezet is profitálni fog belőle legalább annyit, hogy nem lesz a létesítmény a terhére. Annyi bizonyos, hogy a jövőben kizárólag ilyen megoldásokkal lehet majd operálni és megelőzni azt a klímaváltozást, ami már most arra kényszeríti az óriásvállalatokat, hogy a szerverparkjaikat hósapkák közé telepítsék. Most pedig mindenki tegye fel magának azt a kérdést, hogy az Ő munkahelye van-e ennyire környezettudatos? A válasz remélem mindenkinél az lesz, hogy igen :)

Címkék: hardver,sztori,szerverpark,Facebook

2013. szeptember 06. 11:51

Augmented Reality - Nincs ott semmi, nézd meg jól

TFS

A science-fiction filmek egyik alapját képezték az augmented reality (innentől kezdve csak AR) megoldások. Főleg a 90-es évek környékén készültek azok a filmek, amikben nagy hangsúlyt fektettek erre és igyekeztek minél többször ábrázolni. A sci-fi ezen víziója mára megvalósult és az AR elérkezett közénk, kézzel fogható távolságba.

Nyújtsuk ki hát a karunkat és érintsük meg. De mit is? A levegőt? Igen, az AR sem más, mint egy virtuális valóság, van is, meg nincs is. De akkor mi is ez pontosan? A kiterjesztett valóság a valódi tér egyfajta virtuális kibővítése. Olyan dolgok megjelenítése a valós közegben, ami alapvetően nincs ott. Jó ez nekünk valamire? Igen, nem is hinnénk mennyi mindenre. De hogyan működik? A működése alapvetően nagyon egyszerű. Az AR-re használt eszközünk betájolja magát és elhelyezi magát a térben, gyakorlatilag kitalálja, hogy hol van. Ezt kétféle módon teheti meg: GPS alapján, vagy valami külső viszonyítási pontot használva. Külső viszonyítási pontnál a GPS helyett a kamerát fogja használni a készülék a helymeghatározásra és az így keletkező virtuális világunk közepe az a pont lesz, amihez a készülék viszonyítja magát, például egy fehér papírlap, két fekete ponttal. A technológia innentől kezdve már a hozzájuk használt programonok múlik, gyakorlatilag bármire felhasználhatjuk, csak applikáció kérdése. Bármire? Nézzünk néhány példát, hogy pontosan mire:

Építőipar

Gondoljátok el, hogy vásároltok egy telket és megbíztok egy tervezőcéget azzal, hogy adott kritériumoknak megfelelően tervezzenek 3 féle házat a telekre. A tervek és a 3D modell elkészül, Ti pedig kimentek a tervezőkkel és megnézitek, hogy hogyan nézne ki a ház a telken, ha felépülne és hogyan takarná el a kerítés a horizonton a naplementét... és az egészhez nem kellene más, csak egy mobil vagy egy tablet.

ar_1.jpg

 Orvostudomány

5-10 év múlva már a műtétek nem úgy fognak zajlani ahogy mostanában. A beteg és az orvos két, teljesen külön teremben lesz. Az orvoson már nem fognak tetőtől-talpig steril ruhában lenni, csak egy kényelmes mackóban és az eléjük kivetített virtuális térben fogják csinálni a műtétet, amit a beteggel egy teremben lévő robot hajt majd végre és felügyel. Mondanom sem kell, hogy mennyi előnye lesz ennek a mostani műtétekhez képest, a sterilitástól a preciziós mozgáson keresztül a helyben elvégzett esetleges diagnosztikákig.

ar_2.jpg

Játékok

 Mint tudjuk, a játékok mindent felhasználnak, amit csak lehet, hogy még élvezetesebbek és realisztikusabbak legyenek, miért pont az AR maradna ki? És nem is marad, hiszen néhány  PlayStation-ös játéknál már évek óta elérhető ez a technológia és 2012 óta nagy robbanást várhatnánk ilyen téren a Vita-val, ami egyelőre nem következett be.

ar_3.jpg

Amelett, hogy még annyira nem elterjedt AR és az egyszeri felhasználók inkább csak csodájára járnak, mintsem hogy beépítsék a mindennapi életükbe, maga az AR technológia létezik, él és virul és ami a legjobb, hogy mindenki számára elérhető. Az Android nagyon jó terepet adott ennek a technológiának és az oprendszer megjelenése után nem kellett sokat várni az első augmented reality-s szoftverek megjelenésére. Ezek a teljesség igénye nélkül: játékok, tájékozódást segítő applikációk, tudományos szoftverek és még sorolhatnám. De a legjobb, ha nézünk is mindre egy példát, így Ti is ki tudjátok próbálni otthon, miről is van szó és milyen újfajta élményt ad számunkra a kiterjesztett valóság :)

Az első és a számomra egyik legkedvesebb app a Google Skymap . A használata egyszerű: bekapcsoljuk a GPS-t, elindítjuk az appot és az ég felé tartjuk a telefont. A kijelzőn láthatjuk, amit egyébként nem látnánk: Azt, hogy milyen csillagok és égi tünemények vannak a fejünk fölött vagy épp arra, amerre forgatjuk a telefont. A csillagászatot kedvelő emberek órákig elszórakozhatnak vele, pláne, hogy zoomolni is lehet, így a fényévekre lévő halmazok is kézzel fogható távolságba kerülnek.

ar_s_google_skymap.jpg

A második app a Color Blindness Simulator, aminek segítségével megnézhetjük, hogy hogyan látják a világot színvak társaink. Az így kapott kép ki-be kapcsolható, így könnyen észrevehetjük a különbségeket.

ar_s_color_blindness.jpg

A harmadik app a SpecTrek ami régi nagy kedvencem. A játékban a Google maps-en elhelyezett szellemek elkapása a feladatunk. Ha vízszintesen tartjuk a PDA-t akkor a térképet látjuk, ha függőleges, akkor a minket körülvevő teret plusz a szellemeket, amiket be kell gyűjteni. Nagyon jó szórakozás, bár igyekezzünk elhagyatott helyeken játszani, mert a nagy rohangálásban hülyének fognak minket nézni :)

ar_s_spectreck.jpg

 
Remélem ez a kis egyveleg mindenkinek segített közelebb hozni az augmented reality, kiterjesztett valóság élményét és a jövőben Ti is kifogjátok próbálni ezeket az eszközöket - feltéve, ha még eddig nem tettétek. Záróakkordként pedig nézzünk meg pár filmkockát (és egy szavazást) az AR-ről, hogy azt régen hogyan képzelték el kedvenc rendezőink és ehhez mérten, miket várhatunk-e téren a jövőtől.(Kitaláljátok mely filmből vannak a részletek? :)

ar_movie2.jpg

ar_movie3.jpg

ar_movie1.jpg

Címkék: mobil,érdekes,szavazás

2013. szeptember 03. 15:48

Összeraktuk az itthon kapható legjobb PC-t. Álmodozás ON.

TFS

A múlt héten utána néztem, hogy mikor is vásároltam a mostani otthoni konfigurációmat és hangos sikítással konstatáltam, hogy immár négy éves a drága (AMD X2 II 240, 4 GB RAM, Geforce 9600GT), amit minden nap legalább 8 órát nyüstölök. A váltás tehát elérkezett, a kérdés ilyenkor mindig az, hogy vajon mi legyen az utód. Négy év nagy idő, sokat változott a piac és a hardver mióta a régit vettem, úgyhogy ilyen több éves gépváltások után mindig azzal kezdődik a project, hogy megnézzük, hogy mik a legjobb termékek jelenleg a piacon. Aztán persze azzal, hogy mire van ezekből pénzünk. A kutakodásaim meghozták a várt sikert és megtaláltam az ár-érték arányban is megfelelő utódot és azt is megnéztem, hogy mi lenne az a konfiguráció, amit biztosan megvennék, ha lenne rá pénzem. Kezdjük az álmodozást és nézzük meg, hogy milyen elemekből és persze mennyiből jönne ki, az itthon jelenleg kapható legütősebb otthoni / gamer PC. Az álmainknak és a pénztárcánknak persze nem szabtunk határt, úgyhogy a végén lehet majd hüledezni a csodakonfig árán.

Processzor

Processzorgyártóból mint tudjuk nem nagy a választék, vagy AMD vagy Intel alapú processzort vehetünk (szerencsére az évek során a Cyrix és hasonszőrű társai kikoptak a piacról). A jelenleg legerősebb kereskedelmi forgalomban is kapható CPU az Intel Xeon E5-2687W @ 3.10GHz, aminek hazai ára 504 ezer forint bruttó és gyakorlatilag csak 1 helyen lehet kapni, ha az információim helyesek. Nyilván ilyet senki nem szeretne otthonra, úgyhogy két könnyebben beszerezhető, de mégis ütős megoldás kínálkozik: Intel fanok választhatják a Intel Core i7-3930K processzort a maga 141 ezer forintos bruttó árával, az AMD fanoknak pedig az FX-9590-es nyújthat megnyugvást potom 180.000 forintos áron.
corei7.jpgÁrcetli:
Intel Core i7-3930K - 141 ezer forint
AMD FX-9590 - 180.000 forint

Alaplap

Ahogy a processzornál az alaplapnál is megosztott a piac attól függően, hogy milyen lapkához is szeretnénk használni. A Corei7-re szavazók a legjobban az Asus P9X79 WS alaplapjával járnak, amit már 99 ezer forintért is be lehet szerezni, az AMD-sek az Asus Crosshair V FORMULA/THUNDERBOLT alaplap, ami "csak" 95 ezer forintot kóstál.

alaplap.jpgÁrcetli:
Intel - Asus P9X79 WS - 99 ezer forint
AMD - Asus Crosshair V FORMULA/THUNDERBOLT - 95 ezer forint

Memória

A memória kicsit fogós kérdés, mivel utazhatunk az árra, a mennyiségre illetve a gyorsaságra egyaránt. Ha az átlag 4 slotban gondolkodunk, akkor a legjobb (és legdrágább) választás a Corsair 2133 MHZ-en dübörgő Dominator memóriája lehet, amiből 2 darab 8 gigás modul 56 ezer forintba kerül. Ebből a 4 slotnak hála máris kettőt tudunk bele tenni, úgyhogy a memória esetében az ár így alakul:

memoria.jpgÁrcetli:
Corsair Dominator 2133 MHZ 2*2*8 GB = 112 ezer forint

Videókártya

Megérkeztünk az egyik legizgalmasabb ponthoz? Milyen legyen a videókártya? Itt is két táborra oszlik a Tömeg, lehet ATi vagy Nvidia alapú kártyát is választani. Mindkettőnek megvan a magam előnye és hátránya, a rajongótábor pedig szereti ezeket hangoztatni is. Mi nem szeretnénk ebben igazságot tenni (és nem is tudnánk), én személy szerint Nvidia-hívő vagyok (ettől függetlenül a következő kártyám ATi lesz).  A PassMark szerint manapság a Geforce GTX Titan vezeti a gyorsasági listát, melynek itthon a Gigabyte GTX TITAN 6GB DDR5 GV-NTITAN-6GD-B variánsa kapható (karfákat megfogni) 287 ezer forintért. A kártya SLi szabvány alapján duplázható is, úgyhogy a konfigurációnkba tegyünk belőle egyből kettőt, senki sem szeretné, ha a multi monitoros BF3 szaggatna (10 giga ram pedig csak elég lesz). Az ár videókártya-fronton pedig két kártyával:

videokartya.jpgÁrcetli:
Gigabyte GTX TITAN 6GB DDR5 * 2 = 574 ezer forint

HDD-ODD

A merevlemez pont az az egység a gépben, amiből minél több és nagyobb van, annál jobb. Két darab Western Digital 4TB 64MB WD4001FAEX merevlemez elég is lesz a filmeknek kezdetben a maga 8 terabájtos kapacitásával, a rendszernek pedig szívünk szerint egy Samsung 512GB MZ-7PD512BW SSD meghajtót adnánk. 
A szabad USB-k tekintetében persze lehet még rá számos külső winchestert is aggatni, de nem akartunk túlságosan elrugaszkodni, úgyhogy ennyivel szereltük fel. Optikai olvasóból egy Asus BW-12B1ST dobozos fekete Bluray írót tennénk bele, ennek ára 33 ezer forint.merevlemez.jpgÁrcetli:
SSD: Samsung 512GB MZ-7PD512BW SSD meghajtó, 118 ezer forint
HDD: Western Digital 4TB 64MB WD4001FAEX * 2 = 132 ezer forint
ODD: Asus BW-12B1ST dobozos fekete Bluray író 33 ezer forint


Ház + Táp

Nem mindegy ugye, hogy mibe költöztetjük a lelkét a gépnek, úgyhogy nagyon jól meg kell választanunk, hogy mit veszünk. A fenti alkatrészek amúgy is akkora hőt fognak termelni, amivel egy kisebb pékséget el lehet látni, ezért is érdemes odafigyelni arra, hogy milyen házat veszünk. Első szempontnak a méretnek kell lennie, amin nem szabad spórolnunk, hiszen rengeteg ventillátorral kell megtöltenünk. Ugyan a Corsair Obsidian CC800DW-nél van drágább megoldás, mi mégis ezt választottuk, mivel a legdrágább megoldástól fényévekkel jobban néz ki és még így is igen sokba kerül, szám szerint 80.000 forintba. A költekezés persze itt nem áll meg, kelleni fog bele egy erős táp is, amit feltehetően meg fog enni a két videókártya, úgyhogy 1200 watt is kevés lenne hirtelen. Szerencsére az Enermax Platimax tápjai között találhatunk egy 1500 wattosat, ami biztos, hogy ki fogja tudni szolgálni a konfigurációnkat bruttó 120 ezer forintért.

haz.jpgÁrcetli:
Ház: Corsair Obsidian CC800DW: 80 ezer forint
Enermax Platimax 1500W: 120 ezer forint

Hűtés

Biztos, hogy nagy meleg lesz a házban, így a hűtésről is gondoskodni kell. A processzorra számításaink szerint egy Enermax ELC240 vízhũtést küldenénk 32 ezer forintért, a HHD-kre egy-egy Scythe Himuro SCH-1000 merevlemez hũtő kerül 2*7 ezer forintért és hogy a házban is jól járjon a levegő beszerelünk még gondolatban 3 darab Be Quiet Silent Wings 2 120mm BL062 ventilátort darabonként 5 ezer forintért.

haz_huto.jpgÁrcetli:
Processzor hűtés: Enermax ELC240 vízhũtés 32 ezer forint
Merevlemez hűtés: Scythe Himuro SCH-1000 * 2 = 14 ezer forint
Ház hűtés: Be Quiet Silent Wings 2 120mm BL062 ventilátor * 3 = 15 ezer forint


Kijelző

Számomra a monitor az egyik legfontosabb periféria. Ebben a kategóriában nagyon könnyű elrugaszkodni és halmozni a colokat és a szabványokat. Anno beruháztam egy prémium 27"-os monitorra, aminek az árából egy remek konfigot lehetett volna venni és szerencsémre volt rajta egy pixelhiba, amire hivatkozva másnap vissza tudtam kérni az árát. Ebből az elővigyázatosságból fakadóan a nálam már jól szereplő márkaként az Asus PB278Q monitorára esett a választás, ebből is egyből 3 darabra, hogy surroundban lehessen játszani, a berakott videókártyáknak hála 3* 2560 x 1440 pixeles maximális felbontás mellett.

monitor.jpgÁrcetli:
Asus PB278Q monitor: 3 * 162 ezer forint


Perifériák

Billentyűzet és egér terén nagyon nehéz megfelelőt találni, mivel mindenkinek más esik kézre és általában erre az összetevőkre a legháklisabbak az emberek. A nyerteseink kiválasztásánál ezesetben csak az árakat néztük, így került be billentyűzetként a Razer DeathStalker Ultimate RZ03-00790100-R3M1 US billentyűzet, amire még érintőgombok is jutottak, egérből a Razer Ouroboros RZ01-00770100-R3G1-et választottuk, noha lett volna drágább egér, de az már annyira high-tech volt, hogy nem igazán bízunk abban, hogy egyben használható is.

bill.jpgÁrcetli:
Billentyűzet: Razer DeathStalker Ultimate RZ03-00790100-R3M1 77 ezer forint
Egér: Razer Ouroboros RZ01-00770100-R3G1 egér 40 ezer forint

Hang

A hang is rendkívül fontos, úgyhogy egy nagyon jó minőségű Asus Xonar Phoebus hangkártya fogja szolgáltatni a talpalávalót, aminek megszólaltatására mi is lehetne a legtökéletesebb, mint a Logitech Z-906 5.1-es THX minősítésű hangrendszer.

hangkartya.jpg

Árcetli:
Hangkártya: Asus Xonar Phoebus 51 ezer forint
Hangfal: Logitech Z-906 75 ezer forint

A konfigurációnk ezzel össze is állt és remélhetőleg nem hagytunk ki semmilyen fontos dolgot. Természetesen még ezerféle dolgot lehetne venni a memóriakártya olvasón át a projectorokig, de ezeket a kiegészítőket a Ti fantáziátokra bíznánk. Az idő pedig eljött, összeadtuk, hogy mennyibe kerül a csodakonfigunk pontosan:

Intel processzorral: 1.959.000 forint
AMD processzorral: 2.054.000 forint

Ahogy írtuk az elején az eszközöket próbáltuk minél objektívabban az itthoni kiskerek kínálatai alapján összeállítani. Biztosak vagyunk benne, hogy bizonyos eszközökből lehet jobbakat / gyorsabbakat is kapni a piacon, ha ilyenről tudtok akkor azt szívesen várnánk egy pontos névvel és árral a kommentekben. Abba az ár után már bele sem merünk gondolni, hogy egy benchmarkon vajon hány pontot érne el ez a gép. Az fix, hogy az én régi öregecske konfigurációm tegnap este az Unigine Valley Benchmark-ján 348 pontot tudott összeköhögni :)


Álmodozás OFF.

Címkék: desktop,hardver,gondolatébresztő

2013. augusztus 27. 10:38

3D nyomtatás bakik

TFS

"Nem mind arany, ami fénylik", szokták mondani és bár kényszeresen úgy gondoljuk, hogy amit számítógép vezérel az csak tökéletes lehet, mégis rengeteg olyan tényező van, ami egy jól átgondolt és kiválóan működő rendszer végtermékeit ítéli halálra. Nem rég volt egy posztunk a 3D-s nyomtatásról amiben sorra vettük annak használati lehetőségeit, mind ipari, mind otthoni szinten. Aki olvasta azt a posztot már jól tudja, hogy a 3D-s nyomtatáshoz nem kell más csak egy 3D nyomtató, egy CAD szoftver és némi tervezői/mérnöki/kreatív véna, aztán ctrl+p és már lehet is csodálni a kézzel fogható műanyag tárgyakat. Igen ám, de az élet nem mindig habos torta és a legapróbb hiba is tönkreteheti a 3D-s nyomtatásunkat. Túl forró műanyag, félrekalibrált nyomtató, nem vízszintbe helyezett asztal és még ezer parányi dolog, ami ezt művelheti a nyomtatandó műremekekkel:

when_3d_printing_goes_wrong_05.jpg

when_3d_printing_goes_wrong_06.jpg

when_3d_printing_goes_wrong_04.jpg

when_3d_printing_goes_wrong_03.jpg

when_3d_printing_goes_wrong_21.jpg

when_3d_printing_goes_wrong_22.jpg

when_3d_printing_goes_wrong_18.jpg

when_3d_printing_goes_wrong_01.jpg

when_3d_printing_goes_wrong_14.jpg

when_3d_printing_goes_wrong_19.jpg

when_3d_printing_goes_wrong_02.jpg

when_3d_printing_goes_wrong_16.jpg

when_3d_printing_goes_wrong_08.jpg

when_3d_printing_goes_wrong_09.jpg

when_3d_printing_goes_wrong_12.jpg

when_3d_printing_goes_wrong_07.jpg

when_3d_printing_goes_wrong_13.jpg

when_3d_printing_goes_wrong_10.jpg

when_3d_printing_goes_wrong_11.jpg

A képeket nézve nekem minduntalan a Légy című film jutott eszembe, ahol Jeff Goldblum-mal történtek hasonlóan félelmetes dolgok. Az így előállított termékek egyébként annyira nem vészesek, egy megfelelő lélekjelenléttel rendelkező sales-es valószínűleg elég hamar el tudná sózni őket így is, ha nem is feltétlen egy mérnököknek szánt kiállításon, de egy absztrakt művészeket felsorakoztató kirakodóvásáron biztosan. A technológia talán annyira mégsem kiforrott, úgyhogy ha esetleg meetingre rohanunk és még 3D printelnünk kellene előtte egyet, lehetőleg még előző nap tegyük meg, hátha beszáll egy légy előtte a gépbe, aztán ki tudja, mi történik :)

2013. augusztus 23. 09:47

A mobilfejlesztés alaptörvényei

TFS

Attól függetlenül, hogy a mobilpiac már annyira felfújódott, hogy egy köbcentiméternyi helyet sem lehet találni jupiteri méretében mégis sokan adják még manapság is a fejüket arra, hogy mobilra fejlesszenek. Szerencsére rengeteg olyan projectet és céget lehet látni, amik ezen a telített piacon is elő tudnak rukkolni valami és megvetni a lábukat a mobilszoftver-fejlesztés ingoványos talaján. A piac működése alapján érdekes tény viszont, hogy maga a fejlesztés már szinte huszadrangú dologgá csökkent magában a folyamatban és jóval megelőzték fontossági sorrendben az előzetes felmérések és tervezések. Míg a 80-as években szinte teljesen mindegy volt, hogy mit programozott le az ember, manapság a siker a részletekben és a prekoncepción múlik. Az alábbi infógrafika egy tökéletes guide lehet annak, aki újonnan szeretne belevágni a mobiliparág pénztárcájába és előrukkolni egy olyan app-pal, ami manapság is képes nagyot szólni. Amit az infógrafika nem tartalmaz, de érdemes megemlíteni: Kerülni kell a gyerekkori álmok kergetését és applikációba való öntését, érdemes követni nem csak a mobilos, de PC-s trendeket is, hiszen amik ott működtek mobilon is fognak (értem ezalatt a felhasználói igényeket és nem a technikai megoldásokat). Kerülendőek továbbá a grandiózus fejlesztések, melyek tőke, esetleges szakértelem és kitartás híján könnyen befulladhatnak pár hónap után, pedig ennyi idő alatt akár egy kisebb, de ésszerű ötlet is kivitelezhető lett volna.

bad_idea.gif
Ez történik, ha nincs kéznél egy designer

A grafikán kiemelt szerepet kap az árazás, de magára valamit is adó fejlesztő nem feltétlen csak az echte fizetős app-okban gondolkodik. Rengeteg olyan megoldás van, ami pénzt hozhat a konyhára: elhelyezhetünk reklámokat, lehetőségeket adhatunk in-app-purchase-ekre (szoftveren belüli vásárlás, például a játékon belül használható fizetőeszközök megvásárlása ahelyett, hogy 20 pályán át küzdenénk 500 creditért), sokan azért kérnek pénzt, hogy eltüntessék a reklámokat illetve néhány pályát ingyenessé, a többit afféle DLC-ként, fizetőssé teszik. Az, hogy melyik megoldás a kézenfekvő a célcsoporttól függ. A gyerekeknek szánt app-okban a reklámok a nyerők, a könnyen addiktívvá váló felnőttek inkább a letölthető plusz tartalomért fizetnek szívesen. Egyik ismerősöm gyereke egy baby app-ban futott bele egy ördögi megoldásba, ami a kisbabák és 3-4 évesek nyomkodási mániáját használta ki és bukkant fel néha, aminek hála máris 1-2 ezer forint ütött a fejlesztő markát. Az ilyen egyszeri megoldások is hozhatnak a konyhára, de idővel a fórumokon és a Play Store-ban szépen lehúzhatják a hírnevét az app-unknak, amivel együtt magát a céget, vagy legalábbis a nevét dobhatjuk a kukába és kezdhetjük az egészet elölről.

plan.jpg
Ami még nagyon fontos és a grafikán nem szerepel az az support. Rengeteg jó játék és egyéb app hasal el azon, hogy a fejlesztői nem támogatják és nem foglalkoznak a felhasználók kéréseivel. A support igen hálátlan dolog, - magam is évekig csináltam -, hiszen egyfajta pénznyelő, ami alap szoftvertámogatás esetén csak a bérköltséget emészti és nem hoz a konyhára egy fityinget sem, viszont egy jó support kiváló marketing is lehet. A gyors válaszidők, korrekt megoldások és tudásban is naprakész csapat könnyen magához édesgetheti a nagyérdeműt, akik ha másért esetleg nem is, de ezért nagyon kedvelni fognak minket. A magára hagyott és hanyagolt felhasználónál nincs kártékonyabb dolog, úgyhogy ha megtörtént a launch egyből el kell kezdeni Velük foglalkozni. A support mellett fontos még a feedback is, amikben a felhasználók új ötleteivel és kívánságaival találkozhatunk. Ezeket is érdemes megfontolni és néhányat kiemelni belőlük, noha nagy részük a scope-ba egyáltalán nem illő,  bődületes fejlesztési időket igénylő kérés lesz, vagy akár olyan is, ami koncepcionálisan rengeti meg a szoftverünket. Szerencsére az ilyen igényeket és felvetéseket megfelelően nyílt és őszinte kommunikációval jól lehet kezelni, amit a felhasználóik is értékelni fognak.


Most pedig jöjjön további 7 dolog, amit nem árt észben tartani és jól kidolgozni még mielőtt kódolásba kezdenénk:

infographic-7-dos-and-donts-of-mobile-app-marketing.jpg

És még egy dolog, amit szabad elfelejteni: Az app-ot sosem magunknak, hanem a felhasználóknak fejlesszük :)

Címkék: mobil,infógrafika

2013. augusztus 21. 11:08

Az Übi nagy dobása - Érintőkijelző, bármiből

TFS

Két évvel ezelőtt jelent meg egy videó egy srácról, aki egy hatalmas LCD kijelzőn játszott egy arra fejlesztett Star Wars játékkal. Amikor először megláttam, akkor ujjongva és sikítva álltam fel a székből és csak annyit tudtam, hogy nekem ez a technológia kell. A szám széle persze némi infógyűjtés után lekókadt, mivel egy speciális projectről és egy speciális kijelzőről volt szó, ami számomra gyakorlatilag elérhetetlen és megfizethetetlen. A koncepciót az Electronic Visualization Laboratory álmodta meg és hozta létre Fleet Commander néven.

Maga az ötlet persze  nem új, már egy évvel előtte is voltak ilyen jellegű próbálkozások, igaz, akkor a projectort vetették be, mint megjelenítő eszközt. Az alábbi videón azt láthatjuk, ahogy a készítők a Google Earth-öt manipulálják vele egy USB-s megoldás segítségével, ami úgy adja vissza a kézjeleket, mintha egér lenne (sajnos arról, hogy ezeket a jeleket hogyan "látják", nem szól a fáma), de az ÜBI-nek ez elég volt, hogy jó alapötlet legyen:

A fenti megoldás után 3 évvel ugyanis az ÜBI Interactive kezei között megszületett végre egy olyan megoldás, ami mindenki számára elérhető, feltéve ha rendelkezik egy projectorral, egy Kinect-tel és Windows 8 van a gépén. Eme szentháromság kell ugyanis ahhoz az innovatívnak már nem nevezhető, de roppant hasznos megoldáshoz, amit fentebb láthattunk. A készítők alapvetően az üzleti szektorra gondoltak célcsoport gyanánt, de valószínűleg az igazi felvásárlópiaca a geek-ből álló lakossági réteg lesz. Az ÜBI kizárólag a szükséges szoftvert árulja (egyéni felhasználóknak 149 dolláros áron), ami nem sok ahhoz képest, hogy szükség van egy projectorra, asztali PC-re, Kinect-re és egy Windows 8-ra és ezek ára tízszeresen meghaladja a szoftverét. A hardware beszerezéséről természetesen nekünk kell gondoskodnunk.

A promó videót attól függetlenül, hogy "mennyire jó cuccról" van szó, elég butára és üzletire fogták, egy Powerpoint, Google Earth és Angry Birds manipulálásnál többre nem futotta benne (a videót készítő marketingeseiket valószínűleg 1970-ből hozták időgéppel), pedig annyi, de annyi érdekes és izgalmas dolog bemutatására lett volna lehetőség. A rendszer bármennyire is csodálatos, sajnos egy félkarú óriás a Windows 8 miatt, illetve tovább nehezíti a használatát, hogy csak azokkal a szoftverekkel működik zökkenőmentesen, amit kifejezetten a Windows 8-ra és annak touch funkcióira lettek optimalizával. Azt, hogy ezekből a szoftverekből mennyi van jól tudjuk, úgyhogy amíg be nem lopja az app magát a háztartásokba vagy az elszánt játékfejlesztők szívébe, addig tényleg csak PowerPointozni fogunk tudni és nem lesz jó másra, minthogy az Asszonynak prezentáljuk a jövő évi nyaralás bulletpoint-jait. Az hogy ezzel StarCraft-ozunk, továbbra is egy szép álom marad, pedig már úgy beleéltem magam, hogy végre nem a gép előtt ülve, hanem egy hatalmas kijelző előtt állva fogom Zerg hordám az ellenbe küldeni. Persze ne legyünk ennyire borúlátókat, a technológia már adott és feltehetően nem kell sokáig várnunk ahhoz, hogy elterjedjen annyira, hogy érdemes legyen rá fejleszteni, az pedig bizonyos, hogy ez a cucc a "Shut up and take my money" kategóriába tartozik. Ha még több infóra vagytok kíváncsiak, vagy szeretnétek megrendelni a szoftvert, kattintsatok ide.

Címkék: érdekes,hardver

2013. augusztus 16. 10:21

3D nyomtatás - Nem volt elég a gyurma?

TFS

A C64-es pixeles időkben még elképzelhetetlen volt, hogy egyszer talán 3D-ben fogunk játszani és bár a LEGO megadta azt az élményt, hogy térben is megalkossuk kedvenc épületeinket vagy eszközeinket mégis borzasztó határokat szabott - ha a fantáziának nem is - de az elkészült mű kinézetének mindenképpen. A művészi vénát és hangsúlyozott kézügyességet is magukban hordozó informatikusoknak persze évezredek óta a rendelkezésére állt az agyag és a gipsz, amibe szívüket-lelküket beleönthették, de a magamfajta, nulla kézügyességű IT-snak igen sokáig kellett várni arra, hogy amit a gépen megtervezek "élesben" is megcsodálhassam.

A kezdetek

A 3D nyomtatás első példái az 1980-as években bukkantak fel, ekkor nagy és drága gépek készültek, melyek felhasználási lehetőségei igen korlátozottak voltak. Az SLA rendszert Dr. Carl Deckard fejlesztette és szabadalmaztatta a University of Texas at Austinban az 1980-as évek közepén a DARPA támogatásával. R. F. Housholder már 1979-ben egy hasonló rendszert szabadalmaztatott, de ennek nem lett gyakorlati alkalmazása. A "3D nyomtatás" fogalom az MIT-ből ered 1955-ben, amikor két doktorandusz, Jim Bredt és Tim Anderson egy tintasugaras nyomtatót úgy alakított át, hogy ne tintát fecskendezzen papírra, hanem olvasszon egymásra rétegeket térbeli objektumok elérése céljából. A szabadalmazott eljárás vezetett a két feltaláló által alapított Z Corporarion és az ExOne születéséhez. Chuck Hull szabadalma 1987-ben kelt. A ráolvasztásos (FDM=Fused deposition modeling) módszert az 1980-as évek végén fejlesztették ki és 1990-re készítettek ennek alapján piacképes gyártmányt. Az újkori nyomtató felbontását egyébként a rétegek vastagsága és a réteg síkjában a szokásos dpi-ben vagy mikrométerben (μm) adják meg. A szokásos rétegvastagság körülbelül 100 μm (0,1 mm), de vannak olyan nyomtatók, melyek 16 μm vastag rétegeket képeznek. A réteg síkjában a felbontás a lézernyomtatókéhoz hasonló. A részecskék (3D "pontok") átmérője mintegy 50-100 μm (0,05-0,1 mm)

3dprinter.jpgA jellemzően CAD szoftverekkel előállított formákat a nyomtató rétegekre bontja, majd az olvasztott műanyaggal, poreleggyel vagy egyéb, - ha az elkészített modell igényli - speciális anyagokkal építi fel rétegről-rétegre. A működési elv tehát rendkívül egyszerű, ha hasonlítani kellene valamihez, akkor a téglából való falépítés tökéletes példa lenne rá, így szinte érthetetlen, hogy egy ennyire pofon egyszerű dolog megjelenésére miért kellett a 2010-es évekig várni.

Talán mert nincs rá igény?

A 3D nyomtatásra igen is van igény, sőt, mondhatjuk, hogy más formában, de nagyon régóta létezik. A CNC esztergályosok gyakorlatilag inverz 3D nyomtatást végeznek évtizedek óta, annyi különbséggel, hogy Ők ahelyett, hogy azt az anyagot tennék a helyére, amit és ahova kell, inkább azt veszik el, amire nincs szükség. Innen már tényleg csak egy lépés az, hogy a roncsolás helyett inkább építés jelleget öltsön a nyomtatás, igaz, hogy ehhez már speciálisabb anyagok szükségesek, míg az esztergálásnál gyakorlatilag bármit meg lehet munkálni, a művelet csak a fúró / vágófejen fog múlni. Ígéretes segítője a 3D nyomtatásnak a nanotechnológia, melynek ötvözésével a jövőben hihetetlen, sci-fi-be illő eszközöket készíthetünk.

grouping1aweb1-750x360.jpg

Mire jó?

Mondhatnánk, hogy szinte bármire, persze semmi egyébre, mint 3D-s nyomtatásra. Az általa nyomtatott dolgok viszont igen hasznosak lehetnek az élet minden szegmensében. Igaz, egyelőre hihetetlenül geek-játék, hiszen ha belegondolunk, hogy otthon mire is használhatnánk, nem sok értelmes dolog jut az eszünkbe. Ha nagyon casual-ben gondolkodunk, akkor lehetne vele műanyag "fakanalat" nyomtatni az asszonynak ha a régi már nagyon megkopott, nyomtathatnánk pohárkészletet, ha házibulit tartunk és nem lesz elég az otthoni pohárkészlet, vagy esetleg egy fogpiszkálót, ha lusták vagyunk a konyháig menni érte. Ennél impozánsabb módok is vannak persze: kedvenc játékkarakterek nyomtatása vagy új karakterek létrehozása majd a polcra helyezése (This is how I protect my virginity), de el lehet menni egészen addig is, hogy reprodukáljuk és fixáljuk a távirányító letört sarkát, vagy a régi egerünk "alvázára" nyomtassunk egy végre kényelmes és tényleg a mi tenyerünkbe illő burkolatot. Ezek persze elképzelhetetlenül időigényes dolgok, de ez lényegtelen abban az esetben, ha örömünket leljük benne. Mostanában egyébként is igen divatos az online építészet (lásd MineCraft), innen már csak egy kicsi lépés a nyomtatás. Ehhez kapcsolódóan igazi áttörés lesz, ha a 3D-s nyomtatók óriási méretet öltenek és képesek lesznek arra, hogy ipari keretek között nyomtassanak ki egy házat. Erre persze már vannak megoldások és gőzerővel folynak az ezzel kapcsolatos fejlesztések is, melyek mára oda jutottak, hogy elméletben 20 óra alatt képesek kinyomtatni egy normális méretű otthont, ami lássuk be igen derék dolog és nagyon nagy segítség lehet egy természeti katasztrófák által letarolt terület rekonstruálásában. 100 printerrel pl. 8,3 nap alatt újra lehet nyomtatni 1.000 házat, ami máris költözhető és lakható, arról nem is beszélve, hogy végre elfelejthető lesz a beton és a gipszkarton és az ezek által kötött formák, ha akarjuk leszedhetjük a netről Yoda házának tervét, betölthetjük CAD-be, széthúzhatjuk a méreteit, hogy ne verjük be a fejünket az ajtófélfába és máris némi Dagobah-rendszert csempésztünk a kertbe és az otthonunkba.

3d_printed_artwork.jpg

Precízió, science fiction, jövő

A fenti felhasználási módokon kívül persze vannak igazán fontos és jövőbemutató megoldások is a 3D-s nyomtatással kapcsolatban: végre elkészíthetőek lesznek olyan speciális orvosi eszközök és implantátumok, amik 100%-osan illeszkednek a betegbe. Az USA-ban 300 és 500 között van azoknak a betegeknek a száma, akiknek valamilyen okból kifolyólag a koponyacsont egy részének pótlására van szükség. A helyi szakhatóság februárban kimondta az áment és engedélyezte, hogy 3D-s nyomtatott implantátumokat ültessenek az emberekbe és március 4-én meg is történt az első ilyen műtét, ahol egy beteg koponyájának felső részét pótolták ezzel a módszerrel. Tökéletes eszköze ez tehát az orvostudománynak hiszen amellett, hogy megfelelő tervezéssel precíziós illesztéseket lehet elérni a nyomtatás körülményeinek hála olyan anyagokat kapnak, amik fertőtlenítést sem igényelnek javarészt és egyből felhasználhatóak. Míg régebben egy ilyen pótlás akár hetekbe is került, most a műtét ideje alatt egy 3D-s scanner segítségével és egy optimalizált CAD szoftverrel gyakorlatilag fél óra alatt megoldható. Láttunk már példát arra is, hogy fogtömést állítottak elő ilyen módszerrel, így az elkészült tömés tökéletesen illeszkedett a fogba és ahelyett, hogy tömőanyagot nyomkodtak volna bele egy fél órán keresztül, elég volt csak egy kis ragasztó kíséretében beilleszteni azt a fogba és már mehetett is a Mekibe a beteg.

Skull.jpg
Az orvostudomány, építészet és otthoni szórakozás mellett (a sci-fi rajongók nagy örömére) a Jövőnkben is igen nagy szerepe lesz a 3D-s nyomtatásnak. Gondoljunk csak bele, hogy az eddigi űrszondáink helyett elég lesz egy "Colonisation pack"-ot küldeni egyes bolygókra, melyekben lesz egy 3D-s nyomtató, egy robot, ami azt helyre pakolja. Érkezés és kicsomagolás után a nyomtató előállít 10-20 robotra való alkatrészt, amit a már meglévő egy robot és a keletkező többi összeszerel. A kis robotok ezután alapanyagért indulnak és a 3D-s nyomtató segítségével újabb nyomtatókat állítanak elő, majd szerelnek össze. Az egyre több robotnak és nyomtatónak hála fokozódik a kitermelés, nagyobb nyomtatók is készülhetnek akár, nagyobb robotokkal, míg végül hónapok vagy évek múlva az oda érkező földi asztronautákat egy komplett város várja. Egy marsi kolónia létrehozása például elképzelhetetlenül drága lenne, egy ilyen módszerrel viszont az USA mellényzsebből ki tudná fizetni. Persze ehhez idő és kutatások kellene, nem ártana megtalálni végre az erre alkalmas bolygót is, de a lényeg, hogy a jövőben ez a módszer elérhető és kivitelezhető lesz. Csodálatos ebbe belegondolni, bár kissé félelmetes is. Egy évszázada létező, hasonló felépítésű és működésű társadalomban például már lehet, hogy úgy fejezném be ezt a cikket, hogy "Mi vagyunk a Borg, az ellenállás hasztalan". Jaj.

Veszek-e otthonra?

31 évem és 16 évnyi IT-s pályafutásom alatt nem jutottam el oda, hogy akár egy mátrix, vagy egy tintasugaras nyomtatóra ruházzak be, úgyhogy valószínűnek tartom, hogy 3D-s nyomtatóm sem lesz soha (kivéve ha valamelyik családtagom igényli). A felhasználási korlátai vagy életszerűtlensége mellett igazi ellenérv még az ára is. Jól ismerve a geek barátaimat szinte biztos vagyok benne, hogy 1 éven belül olvasni fogom valakinek a Facebook thread-jében, hogy megajándékozta magát eggyel, akkor szépen csinálok egy facepalm-ot és megkérem arra, hogy nyomtasson nekem egy életnagyságú T'pol-t vagy Jadzia-t és persze egy rancor-t a kertbe, mert a kutya már olyan snassz. Ebay-en egyébként a rendkívül kreatív névre hallgató és professzionális printernek kikiáltott 3DStuffMaker már 200 ezer forintért beszerezhető Indiából és - lehet dörzsölni a tenyereket - a szállítás is ingyenes. Az alábbi videóban egy hatszögű alapokra helyezett dobozkát nyomtatnak vele, ami tökéletes lehet például csavarok, vagy fűszerek tárolására, vagy arra, hogy megmutassuk a vendégeknek, hogy ezt nyomtattuk a géppel, ezzel feltárva színészi képességeiket, meggyőződve arról, hogy mennyire tudják álcázni, hogy most éppen teljesen hülyének néznek minket.

A magyar piacon is kezdenek megjelenni ezek a gépek, itthon 300.000 forinttól szerezhetőek be a legkisebb tudású és méretű modellek, de a professzionális, kifejezetten tömegnyomtatásra készült gépeket is meg lehet már vásárolni, igaz, hogy több milliós áron. Mint minden újdonság ez is idővel beépül a köztudatba és háztartásokba úgyhogy pár év alatt biztos, hogy olyan szintű áresésnek lehetünk tanúi, ami bárki számára elérhetővé fogja tenni ezt a technológiát, az igazi kérdés tényleg az, hogy otthon szükség van-e ilyenre, vagy elég lesz-e az is, ha néha lemegyünk a Miszter Minute-be egy pendrrivel-val és ott nyomtatttatjuk ki 500 forintért azt a bizonyos hiányzó távirányító sarkot.

Címkék: hardver

2013. augusztus 13. 10:43

A leendő apa informatikus

TFS

A mai vendégposztunkban Kocsis Gábor András kollégám beszél arról, hogy mint már több évtizedes informatikus és kocka múlttal rendelkezve hogyan fogja leendő gyermekét bevezetni az információs technológia világába. A mostani 33-40 éves informatikus rétegnek még nem volt akkora szerencséje, hogy a szüleik kiforrott IT-sek legyenek, javarészt mindent könyvekből, vagy a felfedezés rögös útján kellett megtanulnunk, ami sokkal egészségesebb és izgalmasabb módja volt a tanulásnak, mintsem a kész megoldások begyűjtése. A jövő generációja talán sosem fogja megérezni ennek az ízét, hiszen mögöttük már ott leszünk mi, a felnőtt felfedezők, akik meghódították számukra a paradicsomot és leszakították azt a bizonyos almát is a Tudás Fájáról. Abban persze biztosak lehetünk, hogy a fejlődés soha nem fog megállni és amíg el nem értük a szingularitást, addig mi is legalább annyit fogunk tudni tanulni a gyerekeinktől, mint amennyit ők tőlünk. A rövid kis bevezető után pedig lássuk,hogy Gábor hogyan gondolkodik az informatikus-apaság témaköréről.:

"Előre bocsájtom, hogy még nem vagyok szülő. Sokkal rosszabb a helyzet, aktívan a szerepre készülő férj vagyok, aki majd egyszer szeretne apa lenni, és erre már most “tudatosan” készül. Mivel "smart" is vagyok, a gyereknevelés csak bizonyos szegmenseire koncentrálok, és a feleségemre hagyom a többit. Ő fogja kultúrára, szép beszédre nevelni, én pedig magamra vállaltam az online életének kialakítását, és az eszközökkel, alkalmazásokkal teli világban az első lépések megtétele során a terelgetést, iránymutatást.

tablet_baby.jpg

Éppen ezért már most nyitott szemmel járok, kelek, figyelem a példákat, mik is azok, amiket érdemes átvenni. A családunk két rosszcsontja,a  keresztgyerekeim  már iskolások, 3-4 osztályba járnak, jó kísérleti terepet adtak az ötleteim kipróbálására.

Ahogy az érintő kijelzős telefonok megjelentek, teljesen egyértelművé vállt, hogy a gyerekek nem maradnak ki ebből, hiszen eddig is szívesen játszottak apa-anya kedvenc játékával, de most már a vizuális ingerek olyan széles skálája fogadja őket, hogy az már szinte a klinikai függés határát súrolja.

Ahogy nőttek, nőnek, változnak az igényeik. De egyértelműen meg tudtam figyelni, milyen dolgok foglalták le őket a legjobban. Hamar kinőttük a telefonokat, már az első generációs tableteket is megörökölték pár éve, így hamar birtokba vették a hét colos Samsung Galaxy Tab-ot. Mivel még kicsik voltak, ezen az elején főleg mesék, és olyan vizuális ingereket keltő alkalmazások futottak, amik a figyelem összpontosítását, és a koordináció növelését segítették. Az első ilyen játékok a mindenféle állat hangokat, tárgyak hangjait szólaltatták meg, egy egy nagy ikon megnyomásával. Ezek az alkalmazások arra voltak jók, hogy pár perc szünetet adjanak, lekössék egy kicsit a babákat, de hosszú távon nem maradnak meg. Az amit 4-5 éve használtunk, már nincs is fent a piactéren, de a “Kids Musical toys” keresésre mindig találunk pár megfelelőt.

kids_with_tabs.jpg

Picit idősebb korukban már ettől nagyobb igényeknek kell megfelelni. Mostanra végighaladtunk az interaktív mesék, a rajzolós alkalmazások, vicces, vagy felnőttként annyira nem is vicces játékok számtalan során. Örömömre a legtöbb időt még most is a rajzolós alkalmazásokkal töltik. Nagy kedvenc lett a Draw Something. Ennek duplán örültem. Nem csak a kreatív rajzolást, de a problémamegoldást, és bizony a nyelvet is gyakorolták, hiszen a a feladványok és a megoldások angolul jönnek. Ez annyira bejött a gyerekeknek, hogy nem csak a játékot, de mellé már olyan alkalmazásokat is elkezdtek használni, amivel fejleszteni lehet a rajz képességet. (itt vált áldozattá a Samsung Galaxy Note telefonom, nagyon hamar felismerték, hogy a ceruza mennyivel megkönnyíti a rajzolást)

E mellé a már most 11 éves keresztfiamnál felfedeztem, hogy a Minecraft meglepően szórakoztató módon köti le, épít benne, minden számára ismerős épületet, objektumot megépített már virtuálisan. Remélem építész lesz belőle, így telepítettem neki a hídépítő játékok közül azt, ami nekem is bejött, és örömmel figyelem, ahogy az X-constructionnal hidakat tervez, és közben alapvető fizikai szabályokkal ismerkedik. A keresztlányom fiatalabb, de meglepő érzéket mutat a fényképezéshez. Ezért kapott pár olyan appot, amivel szerkesztheti az elkészült képeket.

minecraft_2.jpg
A Minecraft az új generációé, a LEGO marad nekünk, "öregeknek"

Mivel mindenki valamilyen androidos eszközt használ, sőt már nem is egyet, hiszen birtokolják a szülők levetett tabletjeit is, fontosnak éreztem, hogy teljes körűen fel legyenek készítve az online világ rejtelmeire is. Az első lépcsőként email fiókot hoztam létre nekik, hogy ismerjék meg ezeket a dolgokat is. Szerencsére a Facebook nem engedi, hogy 14 éven aluli gyerekek használják, így még onnan el tudom zárni őket, azonban abban van valami hátborzongató, amikor egy negyedikes gyerekkel már cseten, és viberen beszélgetünk.

Ahogy egyre jobban elmerülök a témában, biztosabb vagyok abban, hogy nincs jó megoldás, de bizony nem kis fába vágtam a fejszém. Remélem sikerül majd jól választanom."

A feladat tehát nem kicsi és ami nagyon fontos: el kell döntenünk, hogy offline, vagy online csemetét szeretnénk. A kettő ötvözése lehet talán a legnagyobb kihívás, hiszen magunk is tudjuk, hogy mennyire könnyű elveszni egyik-másik világban és ha valamelyiknek ráéreztünk az ízére, akkor nehéz  őket váltogatni. Talán a legjobb módszer az, ha az IT-s eszközöket a helyén kezelve, mint tényleges kommunikációs eszközöket mutatjuk be a gyerekeknek és nem szórakozási célzattal, így talán nem járnak úgy mint mi "felnőttek", hogy az egész napjukat a gép előtt töltik, mert az szórakoztató.

Címkék: szavazás,gondolatébresztő

2013. augusztus 02. 11:11

Infógrafika: A közösségi média múlt éve

TFS

Sokan óckodnak attól, hogy bármilyen közösség médiumnak  nevezhető webhelyen szerepeltessék magukat, pedig ha jól használjuk ezeket a felületeket könnyen előrébb vihetjük a magánéletünket, de akár a karrierünket is. Egy rosszul elkészített adatalap persze ugyan úgy tönkreteheti az életünket, ahogy segíthet is annak igazgatásában és elég lehet egy poszt is, ami balul sül el vagy félreérhető és már kész is a baj. Emlékszem, egyszer egy szilveszteri "Mindenkinek örömökben és új munkahelyekben gazdag újévet kívánok" Facebookos posztom után január 3-án már a főnököm irodájában ültem és magyarázkodtam, hogy a jelenlegi pozíciómmal semmi bajom és szeretnék továbbra is a cégnél maradni. Érdemes tehát vigyázni, csoportokat készíteni, hogy ki és mit láthat, mert rosszul is alakulhat egy-egy akár csak viccesnek is szánt poszt. Hála Istennek az újévi posztomat megúsztam egy beszélgetéssel és egy egy hónapra rákövetkező biztonsági fizetésemeléssel, de vannak, akik nem ilyen szerencsések, úgyhogy mindig nézzük meg, hogy ki fogja látni az adott kiírásunkat :)

scomed_2012.jpeg

Mint láthatjuk a 2012-es évnek rengeteg nyertese és vesztese is volt egyben. A MySpace olyannyira kiment a divatból, hogy a kipukkanása előtti csúcshoz képest gyakorlatilag egy darab felhasználója sem maradt és a filmekben is átvette a helyét a Facebook (A Vasember első részében a kocsiban Tony Stark mellett ülő katona még MySpace-re akarta feltenni a közös fotót). A LinkedIn hihetetlen sikernek örvend attól függetlenül, hogy a közösségi média egy igen specializált formáját választotta, ahogy a Twitter és a nemrég Yahoo által felvásárolt Tumblr is. Ebből is láthatjuk, hogy a gigászi Facebook és a mögötte bukdácsoló G+ mellett is vannak olyan piaci rések, amiket egy jól felépített koncepcióval be lehet tölteni és sikerre vinni, úgyhogy ha valaki közösségi oldalon gondolkodik annak talán még most is érdemes belefognia, hátha Ő lesz a következő Mark Zuckerberg vagy Reid Hoffman. A szavazásban pedig arra lennénk kíváncsiak, hogy Számodra melyik a legfontosabb közösségi oldal, amitől semmi esetre sem válnál meg és kitölti a mindennapjaid?

Címkék: érdekes,szavazás,infógrafika

A blog támogatója:

itsh_logo.png

I <3 LiveIT

Kommentek

süti beállítások módosítása