Amikor megkaptam az első PC-m Linux híjján a 3.11-es Windows for Workgroups Windows-verzió kúszott fel először a gépemre, ami a kor kívánalmainak bőven megfelelt, Alatta dübörgött a 6.22-es DOS, ment az autoexec.bat és config.sys hekkelés, úgy szabadítottam fel a konvencionális memóriát, mint elszánt partizán a nyomorba döntött népét. A memmaker napi szinten futott és A4-es lapokat írtam tele különböző trükkökkel, amivel az EMS memórián is lehetett még rúgni egyet. Ekkoriban 8 megabájt RAM-mal én voltam a király, aztán a Windows 95 megkérte az árát és a 16 megabájt RAM-ot, úgyhogy nem volt mit tenni, be kellett ruházni. A RAM-ok mérete aztán dinamikus növekedésbe kezdett, jöttek az újabb alaplapok és processzorok, megjelent a Windows 98 és elkezdtek szállingózni a Linux-os hírek is. Én nem voltam hajlandó a Windows frontról távozni, noha a Vista megjelenésével és a DOS echte eltűnésével érezni lehetett, hogy egyfajta elbutulási folyamat veszi kezdetét. Semmi kínlódás, semmi hekkelés, bekapcsoltam a gépet és a Windows megoldotta a többit.
A sors közben úgy hozta, hogy egy olyan munkahelyre kerültem, ahol alapkövetelmény volt a Linux-os tudás, amiből nekem annyi volt mint börtönben a vészkijárat, ettől függetlenül felvettek és egy belső Linux képzés során próbálták belém szuszakolni amit a Linuxról lehet. A főnököm egy hét után megkeresett és megkérdezte, hogy hogy tetszik a Linux, amire én csak annyit mondtam, hogy "Ha visszamehetnék az időben, akkor megkeresném Linus Torvalds-ot gyerekkorában és kilökném a hintából". Ő ezen jót nevetett, de én nem igazán találtam szórakoztatónak, hiszen Windows-os GUI-n megtapadt IT-sként a command promt felért egy lakatlan szigettel. Aztán elkezdtem dolgozni.
A munka nagy része adatbázis hekkelés (PostgreSQL) és üzemeltetés volt, ebben stabil és hűséges társammá vált a Debian és kezdtem megszokni a sok pötyögést. Ahelyett, hogy a szemem előtt állt volna össze a kép, a fejemben állt össze. Már nem a képernyőn matattam, hanem az agyamban, újra megtanultam gondolkodni, technikai értelemben kreatívnak lenni, végre ismét használtam az agyam és ahelyett, hogy valaminek az eltolt vagy félregondolt funkcióit próbáltam felderíteni, valós üzleti és technikai problémákat kellett csak megoldanom. Amikor hazaértem első dolgom volt bekapcsolni a gépet (mint szerintem itt mindenkinek :) ) aztán jöhetett a Windows, mert itthonra az való. Ikonok, háttérkép, zene, csipogás, videók, otthon édes otthon :) Egy hű informatikus nem felejt, max új barátságokat köt és ezzel én is így voltam. A Windows megmaradt az én kis nyugodalmas GUI-mnak.
A történet időintervalluma alatt persze dúlt a háború, informatikusok vesztek össze és fordítottak egymásnak örökre hátat, barátságok mentek tönkre és a Windows és Linux hívők vallási fanatikusokat meghazudtoló emberekké váltak. A két tábor istenítette a rendszerek alkotóit, a Linux volt az ingyenesség és közösségért tett áldozat mintaképe a Windows pedig maga a tökéletes üzleti siker. Közben a két rendszer fejlődött, egyre jobb és stabilabb lett és megtalálta a helyét a Világban. A Windowsból egy stabil otthoni oprendszer lett illetve egy, az irodai környezetet tökéletesen kiszolgáló keretrendszer, amit a fiúk és a lányok is könnyedén használnak, a Linux pedig megmaradt, mint megbízható és stabil platform a különböző üzleti megoldások számára, ahol inkább fontos a belbecs, mintsem a külcsíny. Belbecsből és stabilitásból pedig van bőven. Persze a Linux is megérezte, hogy nem feltétlen lenne jó, ha tartaná a megszokott promt-os vonalat, ezért a GUI is elkezdte kinőni magát, így költözött be az idősebb szülők nappalijába, internetezésre és filmezésre. Igen, egyre több IT-s tett fel Linuxot a szüleinek, mert emberi mulasztásokkal nehéz tönkre vágni és a vírusok sem ártanak Neki, így Maminak és Papinak évekig elkotyog egy Linux a PC-jén anélkül, hogy hozzányúlnánk, míg egy Windows-os desktopot ha nem ügyelnek rá rendesen, havonta kell karbantartani.
A két operációs rendszer tehát így 2012 tájékán már megtalálta a helyét a Világban és elfoglalta azokat a PC-ket, ahova igazán való. A Linux Vs. Windows háború is elült talán és én is már csak azon háborodok fel kicsit, ha valaki lenéz azért, mert itthon Windows 7 fut a gépemen. Pedig, ha tudná, hogy a munkahelyi Debiant nem adnám oda semmiért... :)
